Elégedett ügyfelek
Zárszerviz cégünk idestova 12 éve foglalkozik zárszerviz tevékenységekkel. A legfontosabb szempontjaink közül az elsőt, az elégedett ügyfeleinket említenénk meg most.
Gondolom, nem mondok újat, vagy nagyot azzal, hogy a legjobb reklám az elégedett ügyfél. Ha valakinél precízen, pontosan dolgozunk, akkor zárszervizes telefonszámunkat továbbadja rokonának, barátjának, szomszédjának, kollégájának. Ez számunkra ingyen van!
Éljünk szakmai tudásunk előnyeivel, becsüljük meg az elégedett és visszatérő ügyfeleinket, vásárlóinkat! Mi a következő 10 évben is ezt az álláspontot fogjuk képviselni a zárszerelés, zárszerviz témakörében.
Zárszerelő kollégáink főként Budapesten és Pest megyében végzik mindennapi záras szolgáltatásainkat. De nagyon sok elégedett vidéki (szegedi, debreceni, győri, tatai) ügyfelünk is van, akik hozzánk ragaszkodnak, és ha néha kicsit várni is kell ránk, ők akkor is megvárnak minket.
Az ügyfélkörünk, mondhatnánk azt is, hogy vegyes. Mi dolgoztunk már nyugdíjasoknak, a középkorosztálynak, fiataloknak, tinédzsereknek, egyedülálló vagy házas embereknek, kis- és nagycsaládosoknak egyaránt, de eddig még nem nagyon érte rossz szó a ház elejét, ahogy a közmondás fejezi ki magát.
Zárszervizes zárszerelő kollégáink, a helyszíneken kaptak már ebédet, süteményt, kávét, csokit, sört, de e-mailben rengetek dicsérő szót és elégedettséget írtak rólunk/nekünk. Ebből egy párat felteszünk az oldalra, hogy mindenki lássa, miket is írtak rólunk valójában!
Szommer Károlyné, Szentendre
„Tisztelt Cégvezető! Köszönöm a gyors segítséget, és a kollégájuk udvariasságát, jó modorát és segítőkész hozzáállását!”
Gajdos Tibor, Békásmegyer
„Tisztelt Zárszerviz!
Nagyon meg vagyok elégedve a munkatársuk által felszerelt hevederzárral! Köszönöm, hogy hamar megcsinálták az ajtómon a zárat!”
Hoffmann Balázs, XXI. kerület
„Remek csapat, profi hozzáállás, száz százalékos elégedettség részünkről!”
Cserháti Tímea, IX. kerület
„Kedves Szilvia! Köszönöm a megértését és kedves hozzáállását! A kollégával nagyon meg voltam elégedve! Önöket hívom legközelebb is!”
Dr. Majoros Kálmán, Óbuda
„Tisztelt Zárszerviz! Nagyon türelmesek voltak velem, ezt nagyon köszönöm! A helyszínen szerelő zárszerelő kollégát meg becsüljék meg, mert nagyon remek szakember!”
Polgár Ervin, Sashalom
„Tisztelt Cég! Szeretném megköszönni a gyors megoldást, nem erre számítottam! Az ajtó jobb, mint valaha!”
Barabás Katalin, XIX. kerület
„Kimagasló munka, mert senki nem akarta elvállalni ennek a szekrényes zárnak a nyitását! Köszönöm szépen! Vannak még jó emberek!”
Komáromi Sára, Zugló
„Tisztelt Cég! Nem tudom, hogy csinálták, de 10 perc alatt ott voltak! Szuper! Köszönöm!”
Andrej Romanov
„Dear Szilvia, Professional service, quality job. I recommend you to my friends. Thank you.”
Témába illő menüpontok
Másodzár az ajtón Izraeli zárak, pajzsok Hevederzárbetét javítás Hevederzár szerelés Budapest Locksmith service Mul-T-Lock kérdések
Mul-T-Lock zárbetétek Zárszerelés Budapest Érdekesség a Mul-T-Lock gyárról Hevederzár szerelés Zugló Izraeli zárbetét csere Ajtózárcsere cilinderes verzióra Biztonsági felsőzár Dierre Go ajtó Hevederzárbetét-csere, szerviz Hevederzár szerelés Óbuda Hevederzár szerelés BARLOCK Potent rászegző másodzár Ablak befeszítés-gátlók Hevederzár Hevederzár javítás Hevederzár nyitás Hevederzár betörés után Hevederzár szerelés műanyag ajtóra CR zárak Cerutti ajtózár szerviz Cerutti kulcsok zárak Dierre New Power zárbetét csere Maco műanyag ajtó szerviz Dierre tollas kulcsos zár átalakítása rövidebb kulcsosra Dierre zárszerelés, zárcsere Budapesten Műanyag ajtó kilincsfelhúzós vasalat csere Olasz Sab zárral ellátott ajtók - fontos zárcsere tudnivalók Olasz Securemme biztonsági ajtók - zárcsere tudnivalók Pavo többpontos ajtózár vasalat helyszíni cseréje Vorne vasalat szervizellátás Budapest Elzett vasalat ajtózár-szerviz, zárcsere Roto vasalat-ajtózár szerviz, zárcsere Fuhr ajtózárak szervizellátása Metalplast ajtózárak, vasalatok zárcseréje Ajtózár-szerviz, gyors zárcsere Budapest kerületeiben Budapesti betörések a koronavírus járvány miatt Mul-T-Lock Zárszerviz szolgáltatásaink Budapesten Becsapódott ajtónyitás Budapest