Zárcsere betörés után

A mai világban sajnos egyre gyakrabban előfordul, hogy illetéktelen személyek behatolnak az otthonunkba. Mi pedig sajnos arra érünk haza, hogy a lakás teljesen fel van forgatva. Ez bizony szörnyű érzés! Nem elég a látvány, hogy minden szerteszét van dobálva és értékeinket elvitték, nem elég a tudat, hogy otthonunkban más személyek megjelentek és tevékenykedtek, ráadásul még az ajtónkban, zárainkban is kárt tettek, s ez bizony helyreállításra szorul!

Betörés megelőzése

Ejtsünk egy pár szót először a megelőzésről. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a betörések legnagyobb százaléka olyan helyekre történik, ahol az ajtó gyengén védett. Értjük ez alatt, hogy egy zárbetét védi, ami még ki is lóg az ajtóból, amit a betörők egyetlen mozdulattal elroppantanak és így visszanyitják a zárszerkezetet. Mindez nem tart tovább egy percnél.

De az is jellemző, hogy még erre sem vesztegetnek időt, hanem egyszerűen egy feszítő szerszámmal befordítják az ajtót, így tönkreteszik az ajtó borítását is. Mindkét fenti eset egyszerűen megelőzhető. 

A legköltséghatékonyabb megoldás egy zárbetétet védő, törésvédett pajzs beszerzése, felszerelése, bár ez önmagában még nem riasztja el a betörőket. Ez még a befeszítés ellen önmagában nem véd, viszont visszatartó erő lehet, ha lakásunk nem eldugott, félreeső helyen van.

A másik megoldás egy jó minőségű vízszintes- vagy függőleges hevederzár felszerelése lehet. Ez már megvédi az ajtót a befeszítéstől. Ha esetleg ódzkodnak a hevederzár felszerelésétől, akkor javasoljuk a magasabb védelmi kategóriába tartozó, több irányba zárható, pumpás rendszerű cilinder zárat, ami tökéletes biztonságot nyújt az Ön számára.

A következő megoldás a biztonsági rács lehet. A rács azonban csak akkor nyújt védelmet, ha egy darab 3 irányban működő, trezorzár szerkezet van benne tollaskulcsos változatban, vagy két darab kampós zártest esetén, két darab laponmart zárbetéttel, ami törésvédő pajzzsal van ellátva.

A legmagasabb védelmi kategóriába a biztonsági acélajtó tartozik, amelyet minden esetben egyedi méretben, színben, kizárólag az Ön számára készítünk és egy darab biztonsági tollas kulcsos trezorzárral működik, mely háromirányú zárást végez. Ezt a típust barkácsáruházakban nem lehet beszerezni.

Betörés utáni teendők

Ha már megtörtént a baj, minden esetben elsősorban a rendőrséget kell értesíteni! Ez azért fontos, mert ha Ön biztosítással rendelkezik, csak abban az esetben fizet a biztosító, ha rendőri intézkedés történt. A rendőrség megérkezéséig lehetőleg ne nyúljanak sem az ajtóhoz, sem a benne lévő zárakhoz, valamint a lakást is hagyják abban az állapotban, ahogy van, hogy ne tüntessenek el fontos nyomokat!

Zárszerviz cégünk a rendőrségi intézkedés után tud a helyreállításban segíteni. Zárszerelő szakemberünk a helyszínen azonnali megoldást nyújt. Ez lehet ideiglenes vagy végleges, ami a rongálás nagyságától vagy az adott napszaktól függ. (Például hajnali 3 órakor egy társasházban a rendszabályok szerint nem fúrhatunk!) A legrosszabb esetben, egy ideiglenes megoldás után, másnap reggel már ott tudunk kezdeni, akár egy hevederzár felszereléssel is.

Zárcsere betörés utáni

Kizárólag profi, rugalmas, leinformálható szakemberekkel dolgoztatunk, akik könnyen fel tudják mérni a helyszínen a probléma mibenlétét és azonnali, gyors és szakmai szempontból megfelelő megoldást kínálnak az ügyfelek számára.

Arra érdemes odafigyelni mielőtt megrendelnénk a szolgáltatást, hogy próbáljanak minél több információt kérni a zárszerviz cégtől és egy körülbelüli árkalkulációt, tájékoztatást a diszpécser szolgálattól. Azért érdemes minket választania, mert mi versenyképes áron tudunk dolgozni a többi céggel szemben. Szervizautóink nem személyautók, hanem haszongépjárművek, ezért a betörés utáni zárcsere és ajtómegerősítés szolgáltatásnál, nemcsak egy sima zárbetétet cserélünk ki, és két csavarral vagy szöggel összeszögeljük az ajtót, hanem autóink jó felszereltségének köszönhetően - zárvédő pajzsok nagy választékban, többpontos zárszerkezetek több méretben, hevederzárak széles méret- és színválasztékban -, bármilyen zárszerelési munkát azonnal a helyszínen el tudunk végezni.

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest

Non-stop zárcsere kiszállással

Amennyiben nagyon akut a probléma és nem tudunk azonnali megoldást kínálni, pl. teljesen szétroncsolódott ajtó, szétfeszített ajtótok esetén, akkor még aznap este az ajtót annyira összeállítjuk, hogy be lehessen zárni, majd pár napon belül jó erős vasrács kerül beszelésre, vagy igény esetén, egy kiváló minőségű biztonsági ajtó is beszerelésre kerülhet.

A betörés utáni zárcsere, illetve a hevederzár szerelés cégünknél igénybe vehető, akár egy-két órán belül bárhol ott vagyunk Budapest területén. Fix árakon dolgozunk, a munkadíjon és a felhasznált anyagköltségen felül kiszállási költséget nem számítunk fel!

Vannak persze kritikus helyzetek, amikor a betöréshez való helyszínre érkezést valamilyen külső tényező befolyásolja, mint pl. dugó, baleset, defekt, sürgősségi - elsőbbségi zárnyitás. Ezt minden esetben előre közöljük telefonon a megrendelővel, nem hazudozunk, nem hitegetjük a megrendelőt! Sokszor előfordul azonban az is, hogy nekünk kell várni a rendőrségi nyomrögzítés befejezéséig.

Úgy gondoljuk, hogy ügyfélnek fontos tudnia, hogy ránk igenis számíthat, mert egy megbízható céget talált, aki átveszi a terhét e szörnyű megrázkódtatás óráiban. A munka elvégzése után minden esetben és kérés nélkül is számlát állítunk ki, amelyet a lakásbiztosítással rendelkezők be tudnak nyújtani a biztosítóhoz kártérítési igény gyanánt.

Leggyakoribb betörési módszerek felsorolása

  • Ajtó fel- illetve befeszítése
  • Zárbetét törés, beütő kulcsos módszer (bump-key)
  • Zárkihúzás
  • Zár pickelés, finomnyitás

A fent említett betörési módszerekkel történő behatolás elleni védelem kialakításában tudunk Önnek segíteni! Hívjon minket! Előzze meg a bajt! Ne legyen a betörők áldozata!

Betörés utáni kárkifizetés – Biztosítás

Sokan úgy gondolják, hogy a lakásbiztosítás felesleges, csak kidobott pénz az ablakon. Akkor jönnek rá az ellenkezőjére, mikor már megtörtént a baj. Legyen az tűzkár, csőtörés, beázás, vagy ami a mi szolgáltatásunkat is érinti, az a betörés illetve a betörés utáni kárigénylés a biztosító felé.

Ha belegondolunk egy lakásbiztosítás nem is olyan nagy összeg. Egy átlagos 50-70 m2 nagyságú lakásra kötött biztosítás éves díja körülbelül 25-30 ezer forint. Ez negyedévre lebontva kb. 7500 forint, azaz napi 84 forint. Érdemes kicsit elgondolkodni azon, hogy ha betörnek a lakásunkba, felforgatják az ingóságainkat, ráadásul el is tulajdonítanak magas értékű értéktárgyakat, ékszereket, készpénzt, továbbá még a bejárati ajtónkat is tönkreteszik, akkor mit is jelent az a napi 84 forint valójában. Ha nincs lakásbiztosításunk, még ráadásul a fentiek helyrehozatalát is nekünk kell finanszírozni, és mindent egybevetve nagyon komoly anyagi kárt is elkönyvelhetünk magunknak.

Lakásbiztosítás – Miért jó, ha van?

Amennyiben van lakásbiztosításunk, ami egy széles körű, sok mindenre kiterjedő biztosítást tartalmaz, és kárigényünket számlákkal vagy (ingóságok esetében) fényképekkel kellően alá tudjuk támasztani, akkor érdemes a biztosító felé a kárigényünket bejelenteni. Még ha csak a biztosító 50 ezer forintot is fizet, az is több mint a semmi.

A biztosítók által szabott értékmeghatározásokban és kifizetésekben nem tudunk állást foglalni, ezekkel kapcsolatban a biztosító társaság szakemberével kell egyezkedni, ami viszont a betörés utáni helyreállításról szól az a következő sorrendben szokott történni.

Amikor megtörtént a baj és betörtek Önhöz, ha lehet, ne menjen be a lakásba, vagy ha bement, ne nyúljon semmihez, hogy a nyomrögzítőknek könnyebb dolga legyen. Mindenképpen értesítse a rendőrséget és jelentse be, hogy pontosan hol, mikor, mi is történt. A rendőrség egy helyszínelő csoportot fog kiküldeni az Ön lakásába, ami megtörténhet akár fél órán belül is, de a tapasztalat szerint ez általában több órát szokott igénybe venni, mert sajnos nem csak az ön lakása az „áldozat”. A helyszínelő kollégák nyombiztosítása után, győződjünk meg róla, hogy a jegyzőkönyvbe belekerült a rongálási összeg is (ajtórongálás helyrehozatalának díja). 

A betörés utáni helyreállítást végző zárszerelő szakembertől kérjenek részletes ÁFA-s számlát, amit majd a biztosító felé be tudnak nyújtani, mert ennek hiányában a biztosító nem fizet!  A rongálás és helyreállítás költségét várhatóan a biztosító 30 napon belül vissza fogja utalni Önnek. A betörés utáni helyreállítás során kérjék ki a zárszakértő véleményét az ajtajukkal, zárjaikkal kapcsolatban, illetve azok megerősítésének lehetőségeiről, hogy a jövőben ez többet ne fordulhasson elő!

Betörés utáni helyreállítás, zárcsere

Mi a rendőrségi intézkedés után tudunk a helyreállításban segíteni. Cégünk az eset megtörténte után a helyszínen azonnali megoldást nyújt. Ez lehet ideiglenes vagy végleges, ami a rongálás nagyságától vagy az adott napszaktól függ. (Például hajnali 3 órakor egy társasházban a rendszabályok szerint nem fúrhatunk!) A legrosszabb esetben, egy ideiglenes megoldás után, másnap reggel már ott tudunk kezdeni, akár egy hevederzár felszereléssel is.

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest