Tisztelt Látogató!
Nem értékesítünk Metalplast vasalatot, alkatrészt és nem tudunk a beszerzésben sem segíteni!
Kérem ez ügyben ne hívjon minket, mert feltartja a hívással a szerviz-vonalat!
Mi helyszíni zárszerviz szolgáltatásból élünk, nem szaktanácsadásból és útbaigazításból! Köszönjük megértését!
A Metalplast zárak több mint 100 éves múltra tekintenek vissza.
Lengyelország piacvezető zárgyára, hasonlóképen, mint Magyarországon az Elzett zárgyártó.
A Metalplast rövid története
1899-ben alapították egy kis gyárként, ami ajtózárakat, ablakzárakat, és lakatokat kezdett gyártani. Az akkori gyár is az ipari forradalom részeként jött létre. Nagy változás csak a II. világháborúban történt, a gyárat teljesen újra kellett szervezni, az újjáépítés a 70-es évekig el is tartott. A gyárat többször állami segítséggel mentették meg, a belső piacból nem volt képes az önellátó működésre.
A Securidev Csoport 2004 és 2005 között, 100%-os tulajdonrészt szerzett a vállalatban, miáltal az export lehetőségek megnyíltak.
Metalplast ajtózár szerviz
A Metalplast elsősorban nagykereskedőkön keresztül értékesíti termékeit. Zárszerviz cégünk jó kapcsolatot ápol ezekkel a nagykereskedőkkel, így képesek vagyunk a zárakat, vasalatokat a legrövidebb időn belül és a legjobb árakon beszerezni.
A Metalplast zárgyár ugyanannak a Securidev csoportnak a tagja, mint a Sopron Elzett.
Zárszerviz vállalkozásunk tönkrement, meghibásodott nem nyíló egy- vagy kétcilinderes Metalplast zárcserét vállal Budapest területén, kiszállási díj nélkül.
Metalplast kétcilinderes zárszerkezet
A Metalplast ajtózárak csak minimális mennyiségben vannak jelen a hazai bejárati ajtók, többpontos zárjainak piacán. A legjellemzőbb zártermékük, egy olyan többpontos szerkezet, mely kb. 1760 mm hosszú, a főzáron kívül-, alul- és felül egy-egy kiegészítő acélcsapos pótzár is található.
Ugyanilyen paraméterekkel rendelkező záron opcionálisan előfordulhat még egy pótretesz-zár, amit külön zárbetéttel lehet zárni és nyitni. Minden esetben kulcsműködtetésű zárról beszélhetünk, 65/72 mm dorn mérettel.
A Metalplast ajtózárak könnyen felismerhetők, mert az emblémája fel van tüntetve a zár előlapján, egy kis “m” betű formájában, aminek a vége a betű alá kunkorodik.
Metalplast többpontos ajtózár-szerviz
Budapesti zárszerviz cégünk mindenkinek megoldást kínál olyan gyártók zárjai között is, ami nem minden napos. Egyre többféle bejárati ajtó van elterjedve manapság és a zárgyártók ajtózár-szerkezetei is igen széles méret és mennyiség között mozognak.
Honnan ismerni fel egy Metalplast zárat? A legkönnyebb megoldás, ha megnézzük a zár előlapján, hogy találunk-e valamilyen feliratot, képet vagy logót? A MetalPlast zárak ismertető jele, egy írott „m” betű, aminek a vége kunkorodik saját maga körül. Több ismertető jel nem nagyon van. A jó hír, hogy ezért nem kell kiszerelni az ajtóból a zárat, mivel ez beszerelt állapotban is jól látható. A rossz hír, hogy a MetalPlast is több mindent gyárt, készít, így minden esetben pontosítani kell, mire is van szükség.
Hol készül a Metalplast ajtózár szerkezet?
A MetalPlast zárak Lengyelországban készülnek, a gyártó a Securidev csoport tagja. Így már tudhatjuk, hogy ezek a zárak is a Soproni Elzett Műveken keresztül érkeznek hozzánk. Zárszervizünk jó kapcsolatot ápol a Sopron Elzettel, így könnyedén be tudjuk szerezni azokat a lengyel zárakat, amiket máshol nem lehet megvásárolni.
Zárszerviz vállalkozásunk Budapesten helyszíni kiszállást biztosít zárcsere kapcsán minden megrendelőnknek.
Amikkel eddig dolgunk volt, a fa bejárati ajtókba szerelt, többpontos záródású, kulcsműködésű bevéső zár. A zártest közepe 65/72 méretű, a teljes rudazat hossza 1730 mm, és a teteje meg az alja le van kerekítve.
Ha ilyen zárnak a cseréjében gondolkodik, a teljes rudazatot ki kell szerelni az ajtóból, nem elég csak a zárnak a közepét kiszedni. Eddig mi kétféle zárral találkoztunk az egyzáras és a pótzáras kivitellel. Ennek a műveleti sorrendjét bízza zárszerviz vállalkozásunkra!
Az egyzáras kivitel esetében csak a főzár működteti az alsó-felső zárási pontokat. A MetalPlast többpontos rúdzár minden esetben kulcs működésű, ez azt jelenti, hogy a kulcs forgatásával lehet az ajtót bezárni, vagy kinyitni.
A pótzáras kivitel esetében a középső záron kívül még egy kulcs található a záron. A felső zárási pont is reteszeli a zárakat, így nem lehetséges középen kinyitni, csak abban az esetben, ha a felső zár is ki van nyitva.
A MetalPlast termékei között több ezer különböző bevésőzárat lehet megtalálni. A katalógusuk rengeteg féle terméket tartalmaz.
A MetalPlast portál zárak értékesítését is napra készen biztosítjuk. Ezekből fontos a nyitásirány pontos meghatározása, mert külön kapható jobbos- és balos kivitel.
Bejárati ajtózárak között megtalálható a többpontos ajtózár, a kapuba szerelhető portál zár, vagy egy kiegészítő zár, amit külön lehet bevésni, mint egy felső zárat.
Mindegyik zár csak úgy tud biztonságos lenni, ha megfelelő védelmű zárbetéttel látjuk el. A zárbetét védelmét pedig biztonsági zárpajzzsal kell védeni. Amikor egy ajtót szeretnénk kellő biztonsággal ellátni, több mindent figyelembe kell venni.
Ha email-en kérnek árajánlatot, kérjük minden esetben fotózzák le azt a szerkezetet, amit szeretnének cserélni. A zárat az ajtó éléből kérjük lefényképezni.
Metalplast vasalat – zárszerviz elérhetőségünk
Budapesti gyorsszerviz vállalkozásunk a Metalplast márkájú tönkrement, elkopott, elhasználódott vasalatok cseréjével foglalkozik. Szükség szerint, meghibásodásból adódóan, ezek nyitásával is.
Hívjon minket egész évben, nonstop fogadjuk hívását!
Metalplast vasalatok helyszíni szakszervize, cseréje!
06-30-408-8914
Írhat nekünk emailt is a profizar@gmail.com email címre.