Superlock ajtózárcsere Budapesten

Amit ezekről az ajtókról tudni kell, hogy Izraelben készültek és valamilyen építtető kapcsán kerületek be az országba. Főként kisebb és nagyobb társasházak bejárati ajtóin keresztül találkozhatunk velük. Zárszervizes tapasztalataink alapján Budapest szinte minden kerületében találkozunk az izraeli Superlock bejárati ajtóval, amelyekben egy hárompontos bevésőzár szerkezet található, amit egy fogaskerekes zárbetét hajt.

Tovább olvasom

Secdoors kilincs csere Budapest

A Secdoors kínai bejárati ajtóból nincs annyi, mint a HiSec biztonsági ajtóból, viszont a kilincsprobléma ugyanolyan számottevő, mint a vetélytársánál. Aki bármelyik ajtóval rendelkezik, vagy utána olvasott egy kicsit, hogy mit is tud az ajtó, illetve milyen problémák merülnek fel vele kapcsolatban, elég megosztó véleményekkel találkozhat. Vannak pozitív, de sokkal inkább negatív vélemények. A pozitívokat azok írják, akiknek a jó szériából jutott, amivel nincs semmilyen probléma, de ez a ritkább eset.

Tovább olvasom

Dierre Go ajtó zárszerviz Budapest

A Dierre Go biztonsági ajtó igen nagy népszerűségnek örvend a magyar ajtók piacán, mind megjelenésével, mind az árával, illetve a biztonsági besorolásával egyaránt. Lépcsőházak bejárati ajtajának beszerelésére tökéletes választás a Dierre Go ajtó, mert a prémium kategória és a kínai ajtó kategória között helyezkedik el, nagy sikereket érve el ezzel.

Tovább olvasom

Ajtózárcsere Dunakeszi

A Dunakeszin élők ajtói ugyanolyan szervizellátást igényelnek, mint budapesti ügyfeleinkéi. Ezt mi tudjuk is biztosítani, mégpedig a budapesti árakon. Dunakeszin semmilyen felárat nem számolunk fel a pesti árakhoz képest!

Tovább olvasom

Dierre-Atra zárcsere

Nagyon sokan nem is sejtik, hogy Budapesten a különböző kerületekben milyen mennyiségű többpontos Dierre-Atra biztonsági bejárati ajtók vannak. Főként lakóparkokban, társasházakban szerelték ezeket az ajtókat. Ám egyedi megoldásként, családi házak, panellakások régi ajtajai helyett is sokan választják a tökéletes biztonságot ennek az ajtónak a képében. Jó hang- és hőszigetelésű, illetve évekig jó záródást biztosít a lakók számára.

Tovább olvasom

Hevederzár szerelés Budapesten

Vállaljuk biztonsági hevederzár felszerelését mindenfajta bejárati ajtókra, amelyek a szerkezetük miatt nem állnak ellent a befeszítéssel történő erőszakos behatolásnak! Mivel különbözünk mi a többi hevederzárat szerelő vállalkozástól?

Tovább olvasom

CR ajtózár csere Budapesten

Az olasz CR ajtózár csere elvégzése nem egy egyszerű feladat, amit bárki, bármikor el tud végezni. Ez egy összetett munka, aminek az elvégzését mindig szakszervizzel érdemes elvégeztetni, mert az elvégzése szaktudást és megfelelő szerszámozottságot követel.

Tovább olvasom

Betörés ellen másodzár

A legtöbb betörési módszer zárfinomnyitással történik, amely kiküszöbölhető az általunk forgalmazott, izraeli, interaktív csapos RB zárbetét család használatával. A második leggyakoribb betörési módszer pedig a zárbetét törése, roppantása, tehát a zártörés. Ez ellen vagy zárvédő pajzs felszerelésével lehet védekezni, vagy a törésvédett RB Keylocx, RB SKG, RB LOCXIS és RB Dynamic zárbetétek alkalmazásával, beszerelésével.

Tovább olvasom

Törött kilincs csere

Cégünknek nagy szerencse, másoknak pénzbe kerülő bosszúság, amikor a közkedvelt, világító kilincses, 16 ponton záródó, kétzáras, kínai bejárati ajtó kilincse a kézben marad, azaz valamelyik irányból, akár kívül, akár belül, letörik. Ilyenkor az ügyfeleink különböző netes portálokon olvasgatva jutnak el hozzánk és rendelik meg a törött kilincs cseréjét, melyet mi gyorsan, szakszerűen, aznapi vagy másnapi teljesítéssel végzünk el. Ez munkáink függvényében változik.

Tovább olvasom