Ajtózárcsere lépésről lépésre bejárati nyílászárók esetében

Egyformának látszó bejárati ajtók vannak, de nincs két olyan eset, amelynél ugyanúgy hibásodik meg minden, sem, hogy ugyanolyan alkatrészek kellenek hozzá, ez nem nagyon fordul elő. Még a kínai ajtókra is igaz ez az állítás, melyek most igen népszerűek. Valamiért a kínai gyártó nem tud még csak két egyforma alkatrészt sem előállítani. Ennek bizonyítéka pl., hogy míg az egyik HiSec ajtó esetében 45×45 mm zárbetét szükséges, úgy egy ugyanolyan, csak mondjuk fehér színű szomszéd ajtónál elég a 40×45 vagy akár a 40×50 a jó méret. Természetesen ezeknek a méretekkel fel vagyunk készülve, nem ér minket meglepetés, csak szeretjük hangsúlyozni, hogy ezért sem érdemes nekiállni házilag az ajtózárbetét kicserélésének, hiszen lehetnek buktatók a méret vásárlása kapcsán. A másik ilyen buktató, amikor veszünk egy zárbetétet és nem tudjuk beszerelni, mert szűkebb a nyílás. Azok a zárbetétek, amelyek nem kínaiak, hanem Európában készültek, Olaszország, Spanyolország, Németország vagy netán Izrael, nagyobb keresztmetszetűek, ezért nem lehet ebbe a szűk kínai nyílásba bepréselni.

Mi a megoldás? Kell hozzá a szakember?

Egy jó zárszerelő szakember mindent megold a helyszínen, ezért is érdemes őt választani a helyszíni barkácsolás helyett. A megoldás mindig az apróbb részletekben rejlik, szükségesek a megfelelő szerszámok, többek között fúrógép, marógép, sarokcsiszoló, illetve kézi szerszámok, csavarhúzó, fogó. Ezeknek a segítségével dolgozunk mi is. Kínai zárat nem szerelünk a régi helyére, viszont az európai profilú, úgynevezett nagyobb keresztmetszetű zárakat hozzáalakítjuk a kínai zárszerkezethez. Más megoldás ezeknél az eseteknél nincs, hiszen a zárbetét és a kínai zárszerkezet furata két méret, közöttük pár tizedmilliméter, így nem fog belemenni.

Melyek azok a zárbetétek, amelyekkel érdemes fokozni a biztonságot a betörés ellen?

Erre a válasz, hogy pénztárca függvényében más és más megoldás a nyerő, hiszen biztonsági zárként lehet elkönyvelni egy 12.000 forintos zárbetétet meg egy 50.000 forintos zárcilindert is. Érdemes itt is egy jó erős középkategóriát választani, amelyik azokat a funkciókat tudja, amivel a betörő próbálkozik a sikeres bejutás érdekében. Évek óta izraeli zárakat szerelünk be, de lehet mást is választani, ha esetleg az ügyfél más irányból akarja ezt megközelíteni. A lényeg az, hogy ne kínai legyen a cserezár. Minden esetben kérdezzük a szerelőt, az ő tapasztalata lehetőséget ad arra, hogy tiszta képet alkothassunk a biztonsági zár kiválasztásában. Ami mindenféleképpen szükséges, hogy a zárbetét törésvédelemmel rendelkezzen, ez már alapfunkció. Ezenfelül legyen fúrás- illetve finomnyitás ellen is megvédve. A Mabisz besorolása 5-ös vagy inkább 6-os kaliberű legyen, a másolásvédelem sem elhanyagolható ha zárcserében gondolkozunk. Vegyük figyelembe a kulcsok számát is, hiszen egy minőségi zárnak a kulcsmásolása most már 6000-8000 forint között alakul. Ezért érdemes olyan zárbetétet beszereltetni, amelyek alapból már 5 db kulccsal rendelkeznek.

Mire érdemes odafigyelni a zárbetét csere utáni kulcsmásolás kapcsán?

Jelen pillanatban az izraeli zár kulcsáról tudunk beszélni, hiszen ebből szerelünk be a legtöbbet, erre tudunk garanciát vállalni, illetve ennek a biztonsági szintje az a szint, amelyeket a betörő elutasít, inkább továbbáll és keres egy gyengébb ajtót. Akár az izraeli LOCXIS vagy Keylocx zárbetétről beszélünk, mindkettőhöz tartozik egy úgynevezett ügyfélvédő kódkártya. Ezt az ügyfélnek átadjuk, miután kicseréltük a zárat, a hozzátartozó kulcsokkal. Itt mindig felhívjuk az ügyfél figyelmét, hogy a kártyára nagyon kell vigyázni, mert ez alapján készül majd a plusz kulcs, ha igény van rá. Itt megjegyeznénk, hogy sokszor eltűnik ez a kártya és hőbörgés van, hogy nem tudják lemásolni. Mi szóltunk és ezzel a panasszal nem tudunk mit kezdeni, vagy nem lesz több kulcs vagy újból zárat kell cserélni. Budapest területén a III. kerület Kerék utca 4. szám alatt történik ezeknek a zárbetéteknek a kulcsmásolása. Minden további részletet velük kell egyeztetni a kulcsmásolás kapcsán. Az üzlet telefonszáma: 06-1-250-1471.

Az ajtózárbetéthez tartozó kódkártyára vigyázzunk, tartsuk biztonságos helyen, pl. széfben elrejtve, hogy még véletlenül se férjen hozzá senki. Ez tulajdonképpen az ingatlanunk kulcsa, csak számok és betűk mögé rejtve, egy kártyán feltüntetve. Fokozottan figyeljünk a kulcsok épségére, állapotára, hiszen egy megsérült, elhajlott, repedezett kulcs könnyen kizárhat minket az ingatlanból, úgy, hogy beleszorul a hengerzárbetétbe. Javasoljuk a kulcsok olyan környezetben lévő tartását, ahol nem tud megsérülni, pl. zsebben, táskában. Ha mégis nehezebben megy bele a zárba a kulcs, vigyük el a kulcsot a kulcsmásolóhoz, hogy nézze át, tud-e javítani a felületén vagy inkább új kulcsot kell készíteni, mert pl. a leejtés miatt megsérült az egyik mozgó alkatrész, ami a kulcsszárba van préselve.