Melyek azok a helyek, amelyeket megnéz magának a betörő?

Amikor betörésről beszélünk, vagy netán erről van szó, egyáltalán nem lehetünk elég óvatosak, mindig résen kell lenni! Elrettentő példákat sulykolnak belénk a filmekben a különböző rafinált jelenetekkel, ahol a tolvaj átveri az embereket, különböző, sajátos, egyedi módszerekkel. De ettől függetlenül mégis belénk helyezték a kisördögöt, így mindig jár az agyunk, vajon mi leszünk a következők? Biztos bezártuk a bejárati ajtót, nem kéne riasztót szereltetni? És még számos olyan kérdés, amit halogatunk, aztán mégiscsak bekövetkezik a baj.

Mindenki rémálma, hogy úgy érkezik haza a munkából, hogy eltűnik az ékszer, a vagyontárgy megcsappan és a lakás teljes káosz, felfordulás, háborús helyzet a nappaliban, kiborított folyadékok. Persze felmerül a kérdés, hogy akkor hova rejtsük el kellő biztonságban azokat a dolgokat, amelyeket nem vihettük magunkkal nap mint nap a munkahelyünkre, mi az a hely, amely biztonságos. Azért jobb ha tudjuk, hogy a betörő nem egy buta személy, mert pontosan tudja, hogy ki, hogyan gondolkozik, melyek azok a helyek, mik azok a lehetőségek, ahova el lehet rejteni a dolgokat és ő ezeket meg is fogja találni. Úgyhogy a párna alá ne tegyünk pénzt, a könyvek közé se helyezzünk eurót és a lábtörlő alatt se hagyjuk a kulcsot! Általában a betörők az emberi szokásokat nagyon jól ismerik, fel vannak készülve, ismerik a rejtekhelyeket.

Miért ne rejtsük értéktárgyakat a gyógyszeres dobozba?

Több betörési helyreállítás alkalmával volt szerencsénk a helyszínen lenni, mint zárszerelők, ahol a folyosó padlójára rengeteg gyógyszer és azok dobozai voltak kiborítva. Ne higgyék, hogyha a fájdalomcsillapítós dobozba a 20 ezreseket betekerik és elhelyezik a Nospa meg a C-vitamin mellett, a betörő azt hiszi, abban is gyógyszer van. Ez tévhit. A gyógyszeres dobozokat -már amelyik tekerőkupakkal rendelkezik- átnézik és mindig találnak benne gyűrűt, aranyat, nyakláncot és valutát is, hiszen sokan ezeket odarejtik, de miért, azt nem tudjuk.

Budapesti zárszervíz éjjel nappal: 06-30-776-4600 - Hívjon, ha betörtek: 06-20-366-3250

Szép a bárpult, de nem értéktárgyaink tárolására való

A bárpult szép kialakítású, fahatású, le lehet elé ülni, illetve magasan vannak a poharak és fölé be lehet tuszkolni valami kis borítékba a pénzt. Úgy gondolják, ott úgysem keresi senki, hiszen magasan van a fapolc széle, poros is, de beljebb teszik a borítékot, ám a betörő felmászik és elviszi azt is. Jobb helyet kell találni az értéktárgyak eldugásához!

A bőrönd nem széf, eszköz az utazáshoz

A bőrönd csakis azt a célt szolgálja, hogy az utazás alkalmával bele kell tenni a ruhákat, ezen kívül üresen kell hagyni a szekrénybe. Azt gondolva laikusként, hogy rengeteg zegzugos cipzáras fakk van benne, ha oda betoljuk a tízezreket, senki nem találja meg. A betörő megtalálja, nyugodjon mindenki bele, ez is felejtős, rossz megoldás. Hiába van rajta számtekerős zár, semmit nem ér! A betörő szétszakítja és/vagy letöri onnan és a bőrönd utána kuka.

A váza a legelső, amit megnéz a betörő, de ha rossz kedve van, földhöz is vágja

A váza régebben virágok tárolására volt csak hivatott, de most már mindenfajta dizájnos vázák vannak, pláne a fiatalabban ingatlanjaiban, úgyhogy itt egy váza, ott egy váza díszíti az előszobát, a hálószobát, netán a konyhai pultot. Kár azt hinni, ha eldugjuk benne a nyakláncot vagy a karikagyűrűt, amit nem hordunk magunkkal, netán egy kis lóvét, a betörő úgysem nézi meg. Kérem tessék elhinni, hogy megnézi, de nem lámpával, hanem felemeli és földhöz vágja. Értem én, hogy sír a szívünk a Jysk-es, Ikeás váza után, mert tizenötezer forint volt, de a benne lévő másfél millió forint készpénz vagy aranyékszer sokkal nagyobb hiány, úgyhogy felejtsük el a vázában való értéktárgy tárolását!

A fagyasztó a hús tárolására való, nem az ékszer őrzésére

A hűtő, illetve a fagyasztó talán a második olyan találat az ügyeskezű betörőknek, amit kiforgatnak és a húsok között megtalálják egy kis zacskóban az összes félretett pénzünket, amit éveken keresztül kuporgattunk. A pénz a hűtőben biztos, hogy nem fog megromlani, viszont az értékét veszíti onnantól kezdve, hogy a betörő elviszi. Ha már hűtő, akkor inkább a hűtő alá vagy a hátára ragasztva, mert a hűtőt általában nem szokták tologatni, pláne ha nagyon be van zsúfolva a beépített szekrény mögé. De a tologatás jelei nem mutatkozhatnak a padlón!

Matracba soha nem rejtünk pénzt, ez a legelső, ahol keresi a betörő

Amikor belépünk egy betörés utáni helyszínre szerelőként, hogy majd helyrehozzuk a károkat, a legelső látvány, a felfordított matrac, a késsel kivágott huzat és pár darab kisebb címletű bankjegy szétszórva, amit a betörő otthagyott, hiszen ő a nagyobb értékű bankjegyeket vitte el inkább. Szinte minden esetben terítéken van a matrac a betörők listáján, amit meg kell nézni a zsákmányszerzés céljából.

Betörés utáni helyreállítás Budapesten, kiszállási díj nélkül, non stop:

06-30-776-4600 vagy 06-20-366-3250

Fiókok, szekrények, ágytartó

Rémes látvány, ahogy a fiókok ki vannak borogatva a betörő által a szobában, hálószobában, fürdőszobában. Persze itt is talál mindig aranyat, órát, különböző valutákat a betörő, mi meg valamiért azt gondoljuk, hogy ha a fiók hátsó részébe helyezzük el a dugipénzt, akkor azt nem fogják megtalálni. A betörő a legnagyobb kárt a fürdőszobai szekrényekben tudja okozni, hiszen ott, amit kirángat onnan, ahol elrejtettük a pénzt, krémet, parfümöt, különböző folyadékok, azok mind a földön fognak landolni és utána nem győzünk takarítani és a pénznek is bottal üthetjük a nyomát.

Mi lehet a megoldás, a biztonsági végszó, ha mindent megtalálnak a betörők?

Bebizonyosodott tehát, hogy az általunk fifikásnak ítélt, eldugott helynek tűnő zegzug, mégsem annyira jó, mert mindegy, hova tesszük (zokniba, fagyasztóba, vázába, a karnis csövébe bedugva), megtalálják. Az esetek 90 százalékában ezek üresen várnak, mire hazaérünk, ha a betörő meglátogatja az otthonunkat.

Ami százszázalékos megoldás, az a riasztó, kamera felszerelése, a nyílászárókra érzékelők helyezése, hogy amikor nyílik az ajtó, ablak egyből bekapcsol a riasztó. Ezeket érdemes a telefonunkkal összehangolni, illetve az őrző-védő társasággal összedolgozni a jelzések figyelembevételére. Mint ajtózár-szerviz cég főként azt javasoljuk, hogy egy betörésbiztos bejárati ajtó mindenképp legyen és ezek pedig nagyon jó izraeli vagy olasz zárakkal legyenek ellátva. Az sem baj, ha falba vagy padlóba lefúrt, erős széf van a lakásban és ebben vannak az értékek. Sokan esküsznek a kutyára, de a legtöbb kutya, ahogy belép valaki az előszobába, nem ugat, inkább nyalogatja, hiszen örül, hogy valaki foglalkozik vele, úgyhogy ez nem minden esetben jó módszer. Ráadásul itt a mérgezés veszélye is fennáll, hiszen ha a betörő be akar menni és mégis egy erősebb kutyával találkozik, akkor vagy mérget vagy valami altatószert ad be a kutyusnak, ami akár nagyon rosszul is végződhet.

Zárcsere, zárjavítás, sürgősségi esetben non stop számaink:

06-30-776-4600 vagy 06-20-366-3250

Melyek azok a helyek, amelyeket megnéz magának a betörő?
Melyek azok a helyek, amelyeket megnéz magának a betörő?