Ki mennyi időt tölt el a rossz zár, illetve kulcs miatti napi ajtónyitással-zárással?

Az emberek hajlamosak halogatni a dolgokat, valamiért kódolva van bennünk az, hogy ami pénzbe kerül vagy bonyolult, azt inkább toljuk magunk előtt. Szinte a legtöbb emberrel előfordult (elsősorban ügyfélkörünkből), hogy hosszú perceket vagy akár fél órákat játszadoznak az akadozó zárral, kulccsal, hogy bejussanak otthonukba. Természetesen ezt ideig óráig lehet húzni, hallgatni, de nem célravezető hosszútávon. Ezzel senki nem tud spórolni, hanem inkább felhalmozni a plusz költségeket. Először csak kicsit akad a zár, a kulcs nehezebben megy bele, ezt még természetesen még tolerálják, hátha megjavul. Este majd a párunkat megkérjük, hogy fújjon bele valamit. Na ez a befújás még rosszabbá teszi a problémát, hiszen az összegyűlt por, kosz, mocsok, lerakódás mocsarassá válik a befújt folyadék hatására. Ilyenkor szokott betörni a kulcs. Azt az időt, amit heteken, akár hónapokon keresztül arra fordítanak, hogy az ajtó előtt állnak minden egyes zárás/nyitás alkalmával, tölthetnénk mással is, ezt azért érdemes végiggondolni!

De miért is?

Amikor még kezdeti fázisban van egy akadozó zár, például nehezebben megy bele a kulcs vagy emelni kell az ajtót, tehát kisebb probléma lép fel, akkor még a szerelő szakember olyan megoldásokat tud alkalmazni, ami még költséghatékony. Ilyen például az ajtóbeállítás, a zárbetét grafitozás, netán a zárral kapcsolatos egyéb igazítási dolgok.

Mi fog történni az ajtózárral, ha nem figyelünk az intő jelekre?

A legtöbb esetnél először az ajtózárba törik a kulcs bele és ott állunk két szatyorral a kézben. Ha szerencsénk van, nagy nehezen, fél óra utáni feszegetés és idegeskedés után kinyílik a zár, viszont már bezárni nem lehet. Persze ez késő este történik, mit csináljunk ilyenkor? Erre is van megoldás, hiszen az éjjel-nappal működő zárszerviz szolgáltatók Budapest összes kerületében tudnak segíteni a bajba jutott embereknek. Nyilván ennek már lehet, hogy lesz egy éjszakai felára, ezért is kell előre gondolkodni! De térjünk is vissza arra, hogy miért is érdemes odafigyelni a problémára. Ezeknél az eseteknél már nem ússzuk meg a komplett, teljes cserét, ami összetevődhet egy szerkezetből, egy zárbetétből, illetve a szolgálató munkadíjából (kiszállásból), ami zár függvényében, akár már 50.000 forintot is elérhet szemben egy 15-20.000 forintos munkadíjjal, amit az elején kellett volna rákölteni, akkor amikor kicsit kezdett problémássá válni a napi nyitás-zárás.

Milyen zárakat használjunk ahhoz, hogy a napi rutin zárás/nyitás problémamentes legyen?

Sajnos a zárszerelői piacon is elterjedtek az olcsó kínai zárbetétek, az ügyfél még nem tudja, mit szerelnek be, ezért nem minden esetben kapja azt a minőséget, mint amit megígérnek valójában. Ezzel párhuzamosan, a világháló webáruházaiban már mindenki számára elérhető bármi, többek között az ajtózárbetét is, jó reklámokkal fűszerezve, német minőséggel hirdetve. Igaz, kínai gyártással kell számolni a legtöbbször itt is.

Szerviz-szolgáltatásunk elérhető Budapest összes lakosának, ingyenes kiszállással, garanciális munkavégzéssel. Mi olyan termékeket használunk, amikre lehet hosszú távon számítani, azaz a mindennapi használatot garantálja és egy biztonságot is nyújt. Kínai zárakat nem jellemző, hogy beszerelünk, csak ha nagyon nincs pénze a megrendelőnek, vagy kertkapuba kell, oda jók a kínai zárak is. De ezek a legtöbbször egyedi kérések. Számunkra fő a biztonság, hiszen a megelégedett ügyfelek visszahívnak és ajánlanak minket, ami annak köszönhető, hogy mind a szolgáltatásunkkal, illetve az általunk beszerelt termékekkel meg voltak elégedve. Ez a legjobb reklám a számunkra. Széles palettával dolgozunk, Izraelben gyártott zárbetéteket szerelünk be, többpontos vasalatok esetén német gyártók termékeit preferáljuk. Az olasz zárak területén pedig az összes Magyarországon forgalomban lévő termékkel biztosítjuk a zárcsere feltételeit. A teljesség igénye nélkül: Cisa, Dierre, Mottura, Sab, CR, Viro, stb. Azért nem jó szempont az olcsóság, mert ha egy kicsit távolabbra tekintünk, akkor észrevehetjük, hogy az olcsó dolgok nem bírják olyan sokáig, nem olyan tartósak, így ha kétszer vagy háromszor kell megfizetni ugyanazt, akkor mindenképp jobban járunk, ha alapból a drágább, jobb minőségű terméket válasszuk, amivel utána nem kell foglalkozni egy jó ideig.