G-U vasalatok zárszervíz budapesten garanciával

A GRETSCH-UNITAS vállalat-csoport, másnéven G-U, ahogy a vasalatokon is látszódik a márkajelzés, több mint 100 éve sikeres ajtó- és ablakvasalat gyártást tud a háta mögött.

Ez idő alatt és óta nagyon sok minden megváltozott. A változások, a biztonsági előírások, vagy az energetikai, hőveszteségre vonatkozó szabványok folyamatos szigorításával a vasalat-gyártó is mindig újabb és újabb kihívások elé kerül.

A régi és az új G-U többontos zárak közötti különbségek

Az egyik legnagyobb volument az ablakok vasalatai adják, évente több millió ablakhoz készítenek különböző profilú ablakvasalatokat.

A másik nagy üzletága a G-U nak, a bejárati ajtók zárjai. Akár csak az ablakok esetében, itt is készülnek fa-, műanyag-, alumínium- és acélajtókhoz többpontos zárszerkezetek.

Itt most elsősorban a bejárati ajtózárakról fogunk szót ejteni, azok cserélhetőségéről, illetve változásairól.

Az elsődleges szempont mindig a biztonság megteremtése, de több szempontot is figyelembe kell vennie egy vasalat-gyártónak. Fa bejárati ajtók esetében, inkább az esztétika játszik komolyabb szerepet,  nem lehetséges megoldani ugyanazt a biztonságot, amit egy fémvázas bejárati ajtó tud nyújtani.

A másik fő szempont az ár! Iigen, nem lehetünk álszentek, sokan vannak, akik az ajtó árát is figyelembe veszik, és nem szeretnének több százezer forintot, netalán milliókat fizetni egy bejárati ajtóért. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy ajtó áránál a vasalat ára nem komoly tényező! Maxium 10%-ról beszélünk, de akkor már ott egy nagyon komoly vasalatról van szó!

Kilincsemeléses műanyag ajtózár szerviz

A legelterjedtebb G-U többpontos bejárati ajtózár a kilincsemeléses zár. Ennél az erőkar a kilincs, annak felhúzásával lehet az ajtót bezárni, és a kulcs elfordításával pedig reteszelni az ajtót.

A sárga színű G-U zár cserélhető-e? – Igen. A sárga szín megszűntetése elsősorban környezetvédelmi okokból történt meg, a felületkezelést egy sokkal környezetbarátabb technológiával oldják meg, viszont így nem sárgítható a zár.

Még egy fontos változás történt a színen kívül, mégpedig a méret változás. A régi G-U zár kétgörgős volt, és 90 mm-es a kilincs és zárközép mérete, míg az újak már 92 mm-esek.

Itt nem nagy történet a zárcsere, mert a régi 90-es méret már annyira öreg, közel 20 éves zár, hogy a kilincs is szokott engedni, tehát nem mindig kell cserélni a kilincset, a két görgő helyett a négy görgőt meg nem is szokták észrevenni. A régi két görgő helye stimmel, így ha a régi zárfogadó teljesen jó, akkor 10 perc alatt megvan a zárcsere.

A 92 mm nem magyar szabvány, hanem úgynevezett DIN szabvány szerint készülnek. Az Európai Unió teljes területén e szerint kell szállítani a zárakat. Ezen a méreten kívül még van sok más méret is. Ha csak a német vagy osztrák méretekről beszélnénk, akkor meg kéne említenünk a 88-as méretet is. 88 mm-es kilincs – zárközép távolsággal a Roto, Gege és a G-U is készített zárakat. Ezeket szintén megszűntették, illetve csak nagyon speciális, “saját” piacra készítenek belőlük.

Budapesti műanyagajtó zárszervíz

Jó tudni, hogy sok többpontos zár 92mm-es, de mégsem lehet egyiket a másik helyére cserélni! Ezek nem kompatibilisek egymással.

Ahogy cikkünk elején írtuk, ezek a cégek különböző zárgyártók, pl. G-U, Roto, Maco, stb.  Az ajtógyártókat szolgálják ki elsősorban, és nem igazán találkoznak csere vagy lakossági problémákkal. A szabványosítás és mindenféle változások miatt variálnak a zárak kialakításán. Egy zárcsere ritkán következik be 5-10 éven belül, 20 évre pedig nem lehet garanciát vállalni, illetve nem lehet új, modern, biztonságos zárat is gyártani, meg régi 20 éveset is, csak az esetleges cserepiacra. A régi zár már nem biztonságos, így sok mindenen változtatnak, hogy tartósabb és megbízhatóbb legyen.

Egy G-U katalaógus többezer féle többpontos bejárati ajtózár variációt tartalmaz, amelyekből lehetősége van az ajtógyártónak választani és rendelni.

Ahol pedig az évtizedek során tönkremegy a zár, ott elvileg lehetőség van ugyanazt a zárat megrendelni, ám ez nagyon hosszadalmas és költséges dolog, hiszen egy darab zárat kell elkészíteni, így ez nem is éri meg az ügyfélnek. Marad a zárcsere.