A Cisa zár

Ez a biztonsági zárszerkezet komoly mechanikai védelemmel van ellátva. A magyarországi ajtók java részében a nagytestű, többpontos tollas kulcsos változat jelenléte a jellemző.  Lakóparkokban, társasházakban, egyedi épületben is megtalálható a Cisa zárral ellátott bejárati ajtó.

Az ajtóknak a legnagyobb részét, külföldi beszerzésből, az építtető szállította és szerelte be. Ilyen pl. a XVI. kerületben, a Zebra lakópark. Továbbá több hazai ajtógyártó cég is telepített Cisa biztonsági zárral rendelkező bejárati ajtót, kül- és beltéri kivitelben egyaránt.

Itt azért megemlítenénk, hogy némelyik ajtógyártó cég elég furcsán oldotta meg a zár beépítését, hiszen nem gondolt a jövőre. Hiába jó a zár, azért 15 év után csak ki kell azt venni az ajtóból.

Nem törnék senki feje felett pálcát, de az, hogy egy belső borítást ráragasztanak a keretre, az nem egy mérnöki megoldás. Olyan, mintha az autóajtónak a zsanérját lehegesztenék, hogy ha összetörik az autó, azt csak levágni lehessen. Szívesen elbeszélgetnék az ajtógyártóval, hogy ezt milyen indíttatásból csinálták így, de valószínű, hogy érthető, és meggyőző magyarázatot nem kapnék.

Munkáink során már több ilyen ajtóval is találkoztunk, ahol még az ajtógyártó neve és emblémája is fel volt tüntetve az ajtón. Neveket most nem említek.

Volt egy nagyon emlékezetes szituáció. A hölggyel egy kicsit beszélgettem és ő azt mondta, hogy 3 éve csinálták neki az ajtót, most viszont tönkrement a zárszerkezet, és az ajtógyártó azt a megoldást kínálta neki, hogy reggel eljönnek az ajtóért, azt leakasszák, elviszik a műhelybe, levágják a belső borítást, kap egy új zárat, egy új borítást, amit újra visszaragasztanak(!), és este visszaviszik az ajtót. Mindezt 140.000 forintért!

Először nem hittem a fülemnek, hogy ilyen tényleg létezik, és hogy ez a cég, hogyan élhet meg. Ki az az agyament, aki erre ennyit kifizet? Nem beszélve arról, hogy 3 évvel ezelőtt, 250.000 forintért készítették el az ajtót. Szerintem nonszensz, hogy 2018-ben, egy ajtózár cserekor az ügyfélnek kiszámláznak egy oda-vissza szállítási díjat, valamint egy belső burkolat teljes költségét. Biztos, hogy ezekkel nem csináltatnék ajtót, nem is ajánlanám senkinek, sőt inkorrektnek tartom a céget, hogy ezt nem mondják el az ügyfeleknek! Mert természetesen erről mélyen hallgatnak, hogy amennyiben elromlik a zár, akkor ezekkel a költségekkel kell számolni.

Az, hogy a Cisa zárszerkezettel milyen probléma volt, és mitől ment tönkre a zár, az nem derült ki, mert a hölgy egy gyorsszerviz céget hívott ki az ajtónyitáshoz. Az ajtógyártó cég azt mondta, ők nem vállalnak zárnyitási munkát, különben is lejárt a garancia. A zárnyitásért a hölgy kifizetett 20.000 forintot, és teljesen meg volt rökönyödve, hogy még 140.000-et ki kell fizetnie csak azért, mert az ajtót nem lehet szétszedni! Megsajnáltuk a hölgyet és a kollégámmal vettük a fáradságot, és 3 óra alatt sikerült sérülésmentesen leszednünk a belső borítást. Persze azért egy-két helyen megkarcolódott a fém keret, de másképp tényleg nem jött volna le.

Kicseréltük a zárat, lekapartuk a ragasztott felületeket, a belső borítást csavarokkal rögzítettük vissza. Így ha bármi probléma lenne a továbbiakban, akkor eltávolítható a borítás. A csavarok fejére barna takarókat is húztunk, hogy szépen mutassanak. Mondhatni tökéletes lett.

A hölgynek 70.000 Ft-ot számláztunk le, amiből 45.000 Ft volt a zár, 3 kulccsal, és 25.000 Ft volt a mi munkadíjunk. Csak az a kérdés, hogy a 140.000 és a 70.000 forint közötti árrés, az a borítás ára-e, vagy ez csak egy (gusztustalan) üzleti fogás. Azt tudom, mivel a hölggyel még beszéltem egy hónap múlva, hogy ő a Fogyasztóvédelemhez fordult. Minket megkért, hogy írjunk egy szakvéleményt. Igazat is adott neki a hatóság, és az ajtógyártónak ki kellett fizetni a nyitási és a zárszerelési költséget.

Ebből mindenki vonja le saját magának a következtetést, hiszen ami elromolhat, az el is elromlik, csak az a kérdést, hogy mikor, és, hogy orvosolható-e.

Még annyit érdekességként, hogy mind az olasz import ajtó gyártója, mind a hazai ajtógyártó cégek meg tudták úgy oldani az ajtóborítást, hogy bármikor szét lehessen azt bontani, és ne kerüljön 100.000 Ft feletti költségbe, valamint borítócserébe minden alkalommal, a Cisa zárcsere.

Ez a blog természetesen nem a Cisa zár lehúzásáról szól, hanem arról, miért is fontos, hogy szerelhetők legyenek a biztonsági ajtók, ha valamilyen probléma merülne fel.

Hívjon minket cisa zárcserével kapcsolatban 06304088914

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest