Betörésvédelmi tanácsok utazás idejére

A rövidebb-hosszabb időre magára hagyott lakás, ház könnyű célpontot is jelenthet a betörőknek. Mindig érdemes pár biztonsági szabályt betartani, hogy ne váljunk prédává. Az alábbiakban ismertetünk néhány célravezető óvintézkedést, amellyel, még elutazás idején sem hívjuk fel magunkra a figyelmet, illetve talán más célpont felé tudjuk irányítani a betörőket.

Szemrevételezzük a lakást, házat az indulás előtt!

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz BudapestHogy a betörés esélyét le tudjuk csökkenteni a minimumra, ügyelni kell arra, hogy ne legyen olyan eszköz, fa a ház, lakás közelében, ami segítséget nyújtana a betörőknek az esetleges mászásban, hogy ne feltétlenül az ajtó felől közelítse meg a helyszínt, főleg, ha annak van egy ilyen eldugott, fás része. Kertes házaknál lehetőleg ne legyen elől létra, vagy olyan kerti bútor, amelyekkel elérhetők az emeleti ablakok.

Inkább kétszer, mint egyszer sem, de ellenőrizni kell, hogy minden ablak, ajtó, hátsó ajtó, pinceablak, padlásfeljáró, stb. zárva van-e, nem maradt-e valami nyitva véletlenül.

Fontos a növényzetre is figyelmet szentelni, hisz a sűrű bokrozat nem feltétlenül a szomszéd pillantásaitól véd, hanem rejtekhelyet is biztosíthat a betörő számára, mert el tud bújni benne, el tudja kerülni a bokrok között, vagy árnyékában a figyelemfelkeltést.

Teendők a lakásban és körülötte

Ha megoldható, beszéljük meg valamelyik családtaggal, vagy megbízható szomszéddal, baráttal, hogy húzogassa a redőnyt nekünk, illetve ürítse rendszerese a postaládánkat. Sokan abban a tévhitben vannak, ha lehúzzák a redőnyöket, akkor biztonságban van a lakás. Ez badarság! A nappal állandóan lehúzott redőny nagyobb figyelmet kelt, hogy nincs otthon senki, mintha csak éjjel nem lenne lehúzva. Éjszaka kevésbé figyelnek az emberek, zárt ajtók, ablakok mögül meg nem is látják, hogy a redőnyt lehúztuk-e éjszakára. Viszont a két napig éjjel-nappal lehúzott redőny arra sugall, hogy a házban/lakásban nincs senki, azaz elutaztak.

Készpénz semmiképp ne maradjon szem előtt, alkalmazzunk fali, vagy lefúrható bútorszéfeket az értékek tárolására. Lehetőleg mindig olyat, ami nem mozdítható.

A postaládában felhalmozott reklámújság kötegek is feltűnőek lehetnek. Nem szabad felhalmozni őket, arra mutat, hogy nem ürítik azt rendszeresen. Ez pedig vörös posztó!

Ne verjük nagydobra, hogy elutazunk!

Manapság trendi mindent megosztani a közösségi oldalakon, de jobb, ha nem tesszük! Minél kevesebben tudnak arról, hogy elutaztunk, annál jobb! Ezt fontos tudatosítani a gyerekekben, tinédzserekben is, hiszen ők aztán tényleg az egész kis életüket a telefonjuk és az online világ köré építették fel! Nem kell mindent, mindig és mindenkinek tudnia, hiszen ezekkel az információkkal nagymértékben vissza lehet élni!

Védjük az ajtókat, ablakokat! Fontos az extra védelem!

Akinek nem trezorzárral ellátott, biztonsági acélajtaja van, annak van mitől félnie! Műanyag, fa és gyenge lemezajtók (pl. kínai ajtók) esetében, az ajtóbefeszítés ellen hevederzárral, a zártöréses és manipulációs zárnyitások ellen pedig jó minőségű, felsőkategóriás, törésvédett zárbetétekkel lehet megfelelően védekezni.

Az ablakok védelmére mindenképpen ajánljuk a befeszítés-gátlókat. A befeszítés-gátlók használatával nem tudják az ablakokat, teraszajtókat bepattintani! Az üvegtörés pedig nem igazán jellemző betörési mód. Ám védekezhetünk üvegfóliával is.

Mozgásérzékelők

Néha célszerű ezeknek, vagy az időzített kapcsolóknak a használata is. Egy fényárban úszó bejárati ajtó megközelítése sokkal kockázatosabb, ne tegyük ki magunkat ennek!

Extra kulcsokat, reméljük, mondani sem kell, ne tartsunk a lábtörlő alatt, a kerti növény kaspója alatt, vagy az ajtókeret fölött! Ezeket a helyeket mindenki ismeri, ne gondoljuk, hogy turpisak vagyunk! Extra kulcsoknak a szabadban nincsen helyük!

Riasztók

Amennyiben riasztót szereltet, úgy érdemes, ha kapcsolatban áll a riasztó távfelügyeletével, akik azonnal a helyszínre mennek, illetve informálnak minket, ha a riasztó megszólal!

Bár mire ők a helyszínre érkeznek, általában 10 perc, addig kirabolhatják a lakást. A szomszédok meg kinéznek az ablakon, nem látnak semmit, így tovább bosszankodnak, hogy megint valakinek üvölt a riasztója. A legtöbben azonban rá sem hederítnek.