Aki saját maga megveszi a zárakat

Vannak olyan ügyfelek, akik, vagy annyira bíznak a saját képességükben, hogy azt gondolják minden zárszerelési feladatot meg tudnak oldani, vagy pedig spórolni szeretnének, mert meg vannak győződve arról, hogy egy zárszerviz cég közreműködése drága.

Nos, lehet így is, úgy is felfogni. Az egész megközelítés kérdése. Ha az egész dolognak az a vége, hogy elment vele két nap, és mégis szerelőt kell hívni a végén, akkor az nem volt egy nagy ötlet, sőt spórolás sem történt. Ha az a vége, hogy többször is meglátogatja a zárüzletet, majd négy kínkeserves nap után végre megoldja a problémát, részünkről az sem mondható 100 százalékos sikernek, de ezt mindenki döntse el maga.

A mi feladatunk, hogy minden kelléket, jelen esetünkben zárat, zárbetétet a helyszínre viszünk, azt precízen és szakszerűen felszereljük, majd az elvégzett munkára a törvény által előírt egy év teljes körű garanciát biztosítjuk. Aki mindenképpen a spórolásban gondolkodik, annak azért elárulnánk, hogy mi a szervizautóban lévő zárjainkat a zárboltok árához igazítjuk, sőt néha még alá is megyünk. Mi a zárakat, zárszerkezeteket a gyártó cégtől vesszük közvetlenül, mégpedig nagy tételben, extra kedvezményekkel. Így egyáltalán nem biztos, hogy pl. a hevederzárba való, fogaskerekes, prémium minőségű zárbetét nálunk drágább lenne, mint egy zárszaküzletben. Ezt azért gondolják át!

Szoktak olyannal megkeresni minket, hogy megvették pl. a zárbetétet a hevederzárba, de nem jót vettek, az nem illik bele, nincs rajta fogaskerék, stb. Ebben nem tudunk segíteni. Ha valaki úgy dönt, hogy végigzongorázza önmaga a hevederzárbetét-cserét pl., akkor vigye is végig. Semmiképp ne hívjon minket, hogy menjünk ki és számítsuk be az őáltala máshol megvásárolt zárbetétet, mert ez nonszensz. Vigye vissza az üzletbe, ha esetleg nem jó, mert nekünk ehhez semmi közünk nincs.

Ingyenes szaktanácsadássál meg nem szolgálunk, hiszen nekünk ez a munkánk, ebből élünk. Ha mindenkinek elmondjuk, mit és hogyan kell szerelni, abból mi nem élünk meg. A Michlen csillagos szakács sem árulja el a receptet, hogy azt bárki otthon elkészítse és felszolgálja a családnak.

Akinek helyszíni szerelésre van szüksége, annak nagyon szívesen segítünk, jó árakkal, jó zárakkal, szakszerű szereléssel és garanciával. Aki befárad az üzletbe, a Bajcsy-Zs. út 63. sz. alá, az pedig „egye meg, amit főzött“, hiszen a bolt egy zárszaküzlet, nem szakszerviz. Ha nem jó a betét, vissza kell vinni és le kell bokszolni.

Mi zárszerviz szolgáltató vagyunk, akik azonnali, helyszíni szolgáltatást nyújtanak. Akinek az idő pénz, az mindenképpen forduljon hozzánk, hiszen egy-két órán belül, kedvező költséggel oldjuk meg a bajt. Aki meg szeret a boltok között futkosni, kiszerelni-beszerelni és nem sajnálja erre, hogy napok telnek el, annak sok sikert kívánunk! Csupán egyet kérünk: minket ne hívjon, ha mégis megakadna, mert a szerviz vonalat tarja fel, ahol olyan ügyfelek hívnak minket, akik kérik a helyszíni zárszerelést, nem pedig a saját ballépésüket szeretnék korrigálni!