Napi rendszerességgel keresnek meg minket azzal, hogy szeretnének velünk zárat cseréltetni, de általában az első kérdés, ami mindenkit érdekel (ez teljesen normális is a magyaroknál), hogy mennyibe kerül, mire számíthatnak. Ezért írunk erről egy pár rövid mondatot.
Nem feltétlenül csak azt kellene nézni, hogy mennyibe kerül, hiszen valamikor az olcsó rossz és nem működik sokáig. A drága mellett ellenben sokkal kevesebb a negatív tényező. Amikor egy bejárati ajtó esetében zártcserére kerül sor, akkor valamilyen történet biztos, hogy kapcsolódik ehhez a feladathoz, hiszen nem jellemző az emberekre, hogy automatikusan azért cserélhessenek zárat, mert egy cikkben olvasták, hogy érdemes megelőzni a betöréseket.
Különböző zár- illetve ajtótípusok vannak, amelyeknek a zárcsere árairól pontos összeget csak a kellő információ birtokában tudunk adni. Általában 20.000-25.000 forintos munkadíjjal kell kalkulálnia a megrendelőnek, erre tevődik rá az anyagköltség, ami zárbetét vagy zárszerkezet függvényében változhat. Például egy postaláda zárat 22.000 forintért cserélünk, egy hevederzár-betétet méret- és minőség függvényében 38.000-46.000 forint között, míg egy tollas kulcsos olasz zárszerkezetet 90- 110.000 forint között vállaljuk a munkadíjjal együtt.
A zárcsere árak hogyan érintenek minket?
Az a tény, hogy hogyan alakul a komplett zár kicserélésének a díja, illetve folyamata elég sok különböző részletekből tevődik össze. Nem mindegy, hogy az ajtó esetleg nyitott- illetve zárt állapotban van-e, mert zárt állapot esetén az ajtónyitásnak is van egy külön munkadíja. Ez zártípus függvényében 20.000-40.000 forint között változhat. Pontos árat akkor tudunk mondani, ha tudjuk a szóban forgó ajtó- illetve biztonsági zár (kulcs) paramétereit. Ez lehet nehézkes, hiszen a telefon másik oldalán nem szakértő emberek vannak, így néha nehezebb a kommunikáció (számunkra) szakmailag. Általában fix munkadíjakkal illetve díjmentes kiszállással végezzük a zárszerelési munkát Budapest kerületeiben.
Az alap (egyszerű) zárbetétek cseréje 24.000 forinttól, a biztonsági zárak beszerelése 45.000 forinttól már elérhető. Az árak tekintetében beszélhetünk továbbá alsó vagy felső zárról, tollas kulcsos vagy cilinderes zárszerkezetről, netán hevederzár vagy biztonsági rács szerkezetéről vagy egyéb kisebb folyamatokról, mint például egy postaláda zár cseréje. Pontos árkalkuláció miatt, hívják éjjel-nappal elérhető zárszervíz telefonszámunkat, ahol készségesen állunk rendelkezésükre!
Régi egytollas vagy kéttollas bevéső zárak cseréje
Egyszerűen megfogalmazva, azok a kulcsok nevezhetők tollas kulcsoknak, melyeknek a kulcsszár végén az egyik vagy mindkét irányba emelkedések, fogak, lépcsők vagy bástyák épülnek fel. Ezek a kis fogacskák emelgetik a zárszerkezetben lévő egyszerű lamellákat. A kulcsok méretek kicsit hosszabb, mint a cilinderes kulcsok méretei, tehát durván 6-8 cm között van a teljes kulcshoz.
Ezeknél a típusoknál egyáltalán nem beszélhetünk biztonsági szintről, hiszen régebbi, egyszerű lamellás kialakítású belsővel rendelkeznek. Főként kertkapuba, garázs ajtókba, régebbi pinceajtókba, de még a szobaajtók működésében is igen széles az ilyen körű felhasználói paletta. Ettől függetlenül, ezeknek a nyitására majd az azt követő zárcserére, esetleg egy bonyolultabb zár kialakítására érdemes zárszervíz cég bevonását alkalmazni, hiszen itt is vannak szakmai trükkök, illetve a megfelelő szerszám használata szintén szükséges.
A cilinderes ajtózárbetét csere hogyan történik?
A cilinderes zárak már sokkal jobban elterjedtebbek, illetve bonyolultabb mechanikával rendelkeznek, mint például az elődjeik, a tollas kulcsos pl. Elzett/Soproni zárak. Európai szinten fejlődött a mechanika, habár Olaszországban például már 15 évvel ezelőtt is bonyolultabb lamellás zárakat használtak, mint például Magyarországon, de ez egy másik történet. A zárbetétek cseréje egy egyszerűbb, könnyebb feladat, mint egy tollas kulcsos szerkezeté, de ennek a munkavégzését is szakemberre kell bízni, hiszen ő látja, milyen méretű, minőségű, kialakítású, felépítésű és kulcs-darabszámú zárbetétre van szüksége a bejárati ajtónak ahhoz, hogy kellő védelmet nyújtson. Amikor nem elég például egy bevéső zárszerkezet zárbetét cseréje, mert elkopott, tönkrement a szerkezetet is, inkább érdemes a kettőt együttesen kicserélni, így a következő években biztonságos működést fognak nyújtani. Érdemes fúrás- és törésvédett zárbetéteket alkalmazni, ezek már jóval magasabb szinten védik az ingatlant, mint egy sima, fogazott kulcsos zárbetét. Azokat csak kertkapuba ajánljuk, csak oda jók.
A betörés utáni zárcsere fontossága
A betörés utáni ajtózárcsere azért fontos, mert betörtek hozzánk és hogy ez ugyanúgy ne történjen meg, meg kell akadályozni, mégpedig egy jó minőségű ajtózár beszerelésével vagy egy biztonsági hevederzár felszerelésével. A betörés sajnos minden tekintetben egy nagyon kellemetlen szituáció, mert az otthonunkba illetéktelen személyek jutottak be, felforgatták az egész lakást, kész káosz lett az életünk is. A betörés utáni zárcsere csak akkor vihető végbe, ha már megtörtént a rendőrségi helyszínelés, nyomrögzítés. Ilyenkor felveszik a pontos adatokat, illetve, hogy mi és hogyan történhetett, ezután jöhetünk mi a lakatos-zárszerelő szakemberek, és az új zárak beszerelése, az ajtó biztonságosabbá tétele. Mi ilyenkor szem előtt tartjuk, hogy mi is történt, hogyan jutottak be, milyen zárat tudunk beszerelni, amin ugyanezt a kísérletet nem tudják sikeresen véghezvinni, illetve hogy miként tudjuk még jobban megerősíteni az ajtót, ha mégis próbálkoznának újból a betörők.
Albérlő váltás utáni ajtózárcsere szükségessége
Amikor az általad birtokolt ingatlan sorsát ismét egy új bérlőre bízod, érdemes újfent zárbetétet cserélni, hiszen még véletlenül se jusson eszébe senkinek, hogy egy vissza nem adott vagy netán lemásolt kulccsal újra meglátogathassa azt az ingatlant, ahol bérlőként lakott. Azért fontos a zárak, zárbetétek vagy biztonsági szerkezetek cseréje egy bérelt ingatlan esetében, mert bármilyen típusú embernél lehetett a lakáskulcs, ami pedig rossz irányú gondolkodáshoz vezethet. Fontos megjegyezni azt, hogy értékeink ebben az ingatlanba fognak elhelyezkedni, azokat nem tudjuk magunkkal vinni a munkahelyünkre vagy szabadidős tevékenységükre, amíg nem tartózkodunk otthon, ezért fontos a védelem!